Bemutatkozunk

„Nőjj, növekedj olyan nagyra,
Mint kertben a szép olajfa,
Mint a szegfű, szépülj szépen,
Szállj, mint sólyom száll az égen,
Fuss, mint a víz fut medrében,
Ugrálj, mint a nyúl a réten.
Lábad hasztalan ne járjon,
Aki meglát, megcsodáljon!”
(ford. Nagy László)

Üdvözlöm a Budai Tornász Műhely honlapján! Engedje meg, hogy bevezessem az ovis- és iskolástornánk világába!

Az ovisoknak szóló Kispipi Gyermektorna 2010. októberében indult el olyan megfontolásból, hogy legyen Budapest I. kerületében egy hely, ahol a 3-6 éves örökmozgók kiélhetik mozgásvágyukat és szívesen ismerkednek meg különböző tornaeszközökkel, mindenféle teljesítménykényszer nélkül. Ezt követően, 2011 őszén beindult a Játékos Szertorna iskolásoknak, amely mint utánpótlás műhely kezdte el a működését.

Büszkén mondhatom el, hogy az elindulásunk óta több mint 100 óvodás és kisiskolás korú gyermeket sikerült a tornatermünkbe csábítani. Mindig is figyelünk arra, hogy a gyermek jól érezze magát és az életkorának megfelelő mozgásképzést kapjon.

A mozgás csoda és hatalom. Szeretném, hogy ebben a hatalmas csodában mindenki részesülhessen. Remélem, hogy sok kisgyermek látogat el a jövőben is a tornáinkra és rengeteg élménnyel gazdagodik.

Találkozzunk valamelyik óvodás- vagy kisiskolástornán! Feltétlenül hozza a gyermekét is!

Dr. Csirkés Zsolt

Jelenleg a Magyar Honvédség Altiszti Akadémián, a Katonai Testnevelés és Közelharc Módszertani Részlegén dolgozom testnevelő tisztként. Továbbá, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszékén tanítok adjunktusként. Tanítói, tanári és edzői egyetemi végzettséggel rendelkezem. 2010. októberben indítottam el a Kispipi Gyermektornát azzal a céllal, hogy az I. kerületben is legyen olyan hely, ahová az apró izgő-mozgó ovisok szívesen járnak tornázni. Egy évvel később indult be a Játékos Szertorna kisiskolások részére. Azóta is lelkesen irányítom a Budai Tornász Műhely (BTM) munkáját. Ez nem nehéz, mivel ragyogó oktatókkal vagyok körülvéve. Az ovisokat színes, rugalmas eszközökkel fejlesztjük és megismertetjük őket a szertorna csodás világával is. Az ovis tornáink tartalmát a Porkolábné Dr. Balogh Katalin és munkatársai (2009) által szerkesztett 'Komplex prevenciós óvodai program' alapján állítjuk össze. Az iskolások számára sokoldalú tornafoglalkozásokat tartunk tornaszerek (felemáskorlát, gyűrű, talaj, gumiasztal stb.) felhasználásával. Rendszeres időközönként mérjük a motoros képességeiket, mivel kíváncsiak vagyunk a folyamatos fejlődésükre. 2020. júniusban fejeztem be PhD doktori tanulmányaimat. Biológiai rizikófaktorral született óvodások egyensúlyát fejlesztettem az Ayres-terápia segítségével. A terápiás jelleg érződik az ovis és iskolás tornafoglalkozásokon. Szabadidőmben szeretek via ferrátázni (vasalt utakon sziklákat hódítani), hegyet mászni és állószörfözni (SUP).

Balogh Nikoletta

Balogh Nikoletta vagyok, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán végeztem, mint gyógypedagógus. A gyógypedagógián belül két szakirányom van: az egyik a szomatopedagógia, a másik a látássérültek pedagógiája.  Jelenleg a X. kerületi Komplex EGYMI-ben dolgozom. A mozgás a mindennapjaim része, heti rendszerességgel kerékpározok és futok. A Budai Tornász Műhelynél tartok foglalkozásokat keddenként 3-4 éves gyermekeknek. Fontosnak tartom, hogy a foglalkozásokon a gyermekek jól érezzék magukat, ezért játékos formában, sokszínűen igyekszem a feladatokat megtervezni, illetve gyógypedagógiai mozgásfejlesztés egyes elemeit beilleszteni a tornákba. 

Halmi Petra

Halmi Petra vagyok, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem másodéves, tanári szakos hallgatója. Kiskorom óta sportolok, kipróbáltam magam több sportágban is (aerobik, mazsorett, karate), illetve, amit a mai napig aktívan űzök, a labdarúgásban. A sportágamtól elvonatkoztatva nyitott vagyok bármely sport iránt, és ezt a fajta érdeklődést, valamint a mozgás iránti szeretetet szeretném átadni a gyerekeknek. Jelenleg a Budai Tornász Műhely 5-6 éves kistornászainál vagyok oktató.

Kiss Balázs Lénárd

Kiss Balázs Lénárd vagyok, a Testnevelési Egyetem negyedéves tanári szakos hallgatója. A szertornával 13 éves koromban ismerkedtem meg, amikor kollégiumba kerültem. Az edzések hangulata és a fejlődés, az eredmények elérése biztonságérzetet adott, ezáltal sokat segített nekem a kezdeti nehézségek leküzdésében és azután is. Edzői tapasztalatra az egyetemi évek során tettem szert a TFSE-nél és immár 1 éve vagyok a BTM lelkes tagja. A célom, hogy a gyerekek vidám hangulatú edzésekre járhassanak, ahol lehetőséget kapnak kibontakozni, fejlődni és vagány dolgokat tanulni. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, és szeretném megismertetni velük a sport, a mozgás okozta öröm érzését.

Reményi-Mátray Dorottya

Reményi-Mátray Dorottya (Dorka néni) vagyok, és a Testnevelési Egyetemen, testnevelő- gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanári szakon végeztem. Testnevelőként dolgozom a XIV. kerületben. A sport 5 éves korom óta fontos szerepet tölt be az életemben. Itt a Kispipi Gyermektornán a 3-4 éveseknek tartom a foglalkozásokat minden kedden. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek örömmel vegyenek részt a tornán és játékos formában tudjuk őket tanítani újabb és újabb feladatokra. Jó érzéssel tölt el, mikor a gyerekek örömmel szaladnak be hozzám a tornaterembe és jól érzik magukat. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, és öröm látni a folyamatos fejlődésüket.

Szujó Dorka

Szujó Dorka vagyok a Testnevelési Egyetem tanári szakos harmadéves hallgatója. A torna szeretete ovis korom óta velem van, hiszen 12 évig szertornáztam, majd egyetemi kereteken belül ezt folytattam. Szeretném azt a tudást átadni a gyerekeknek, amit én tanultam az évek során, és ezzel megszerettetni a torna világát velük. Célom az órákon, hogy vidám környezetben játékos, és kreatív feladatok által tudjanak fejlődni a kistornászok.

Speier Flóra

Speier Flóra vagyok, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem negyedéves hallgatója, testnevelő-gyógytestnevelő és egészségfejlesztő szakon. A sport már kisgyermekkorom óta része az életemnek. Kiskoromban fitneszeztem és 10 évig balettoztam. 4 évet jártam a Magyar Táncművészeti Főiskolára. Általános iskolától egészen a gimnázium végéig szertornáztam. Mivel balettoztam  és versenytáncoltam, fontos számomra a jó tartás és az esztétikus mozgáskultúra, melyet kiskorban lehet a legjobban megalapozni. Nagyon fontos számomra, hogy a gyerekek szeressenek mozogni, minél több mozgásformát kipróbáljanak, és minden órát felüdülésként éljenek meg. Nagyon élvezem a velük való munkát, mivel én is végigjártam azt az utat, amelyen ők haladnak. Szeretném, ha a gyermekek jó élményekkel, és a sport megszeretésével térnének haza.




budaitornasz.hu | Csirkés Zsolt